Tomori Hírlevél 

 

 

 

2006. Március, Tavaszelő, Böjtmás hava

 

Gyere tavasz, várva várlak,

Hozz zöld ruhát fűnek, fának!

 

 

A Tomori Néptánccsoport február 29-én megtekintette az Országos Gyermektánc Antológiát. Minden évben az Erkel Színházban megtartott rendezvényen az előző év legjobb néptánc koreográfiáit láthatják az érdeklődők. Mint esemény a néptánccsoportunk számára különösen izgalmas volt, hiszen a programon való részvétel nemcsak színházi élményt nyújtott, hanem diákjaink betekinthettek a hasonló korúak néptáncos produkcióiba is.

             Pintér András bácsi

                  néptánc tanár

 

 


                Angol látogatók iskolánkban

 

Néhány hete az a szerencse ért bennünket, hogy vendégül láthattunk egy 12 fős angol tanárokból álló csoportot, akik Birminghamből érkeztek. Mindenféle ügyes tanítói fogásokat szerettek volna ellesni tőlünk. De persze ilyenkor az is számít, hogy milyen képet mutat az iskola. Első benyomása volt vendégeinknek, hogy nagyon jó a Tomori hangulata. Éles szemű tanítók lévén azt is látták, hogy a gyerekek nemcsak szófogadóak, hanem lelkesen, aktívan vesznek részt az órákon. Ezt az észrevételt erősítette meg, hogy csak 4-5 foglalkozást láttak, mégis rengeteg tapasztalattal lettek gazdagabbak, amit otthon szeretnének alaposabban kipróbálni. Az 1.b-ben Ibolya néni vezetésével egy olvasás órát, Zsuzsi nénivel egy ének és furulya foglalkozást, majd Erika néni testnevelés óráját a 2. osztályban, valamint fejlesztő foglalkozást C. Zsuzsa nénivel és végül T. Zsuzsa néni és Ildi néni vezetésével egy komplex órát a 4. a osztályban láthattak vendégeink. Ez utóbbinál megismerkedhettek farsangi népszokásainkkal, és farsangi fánkot is kóstolhattak. A nap végén megállapították, hogy a mi iskolánk különbözik az általuk látott iskoláktól, hiszen itt tényleg minden gyereket a saját érdeklődése és képességei szerint tanítanak, senkit sem hagynak magára, ha problémákkal találja szembe magát.

Ez a nap sem sikerülhetett volna ilyen eredményesen, ha Ti, kedves Tomorisok, Tanítók és Tanárok nem dolgoztok ilyen keményen érte. Köszönet érte mindenkinek!

         Hajdu Kriszti néni

                   Angoltanár

Komplex foglalkozás a 4.a osztályban

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Testnevelés óra a 2. osztályban

 

Télűzés és tavaszköszöntés a Tomoriban

 

Február 24-én rendeztük meg hagyományos farsangi bálunkat, amelyen nagy örömünkre sok gyerek és szülő vett részt. Eljött hozzánk Spongya Bob, Törpilla a Hupikék Törpikéktől, Csipkerózsika, de volt csillagászunk, oroszlánunk és zsiráfunk is.

 

 

Az idei farsang témája a felfedezések kora volt, ami azt is jelentette, hogy akinek nem volt jelmezötlete, ebből a témakörből választhatott magának figurát. Így sok kalóz, matróz, Kolombusz Kristóf jelmez született. Sokan csoportos produkcióval örvendeztették meg a közönséget. A 3. osztály a földrészek, az 5. a  osztálya Paradicsom felfedezésével lepett meg mindenkit. Az 5.b a Santa Maria fedélzetén utazott,

 

 

a 6.b – rabszolgák és uraik – vontató hajón, a 7.a Szandokán zenéjére állított össze koreográfiát jelmezbe bújva. Maga a színpad is egy hajó volt, amelyet kartonpapírból és lepedővászonból készült vitorlából állítottunk össze.

 

 

A bált – hagyományainkhoz híven – kiszebáb égetéssel nyitottuk meg, amelyet egy néptáncos toborzó előzött meg. A toborzó során összegyűlt farsangolók levonultak az iskola első udvarára,

 

 

ahol elégették a telet jelképező kiszebábot. Ezzel meg is kezdődött a farsangi mulatság.

Először a jelmezverseny, majd a gyerekek által igen kedvelt Tátika műsorszámok következtek. Ezekben a műsorokban a gyerekek kedvenc zeneszámaikra táncoltak és énekeltek. A Tátikát tombola sorsolások szakították meg, és izgalmas nyeremények leltek gazdára. A bált a már régen várt diszkó zárta. Bár mindenki elfáradt a nagy mulatozásban, nagyon jól éreztük magunkat! Reméljük, hogy az idei tanévre végleg elűztük a telet!

   Kovács Katalin

szabadidő-szervező

 

 

Kerületi versenyek iskolánkban

Vendéglátás Tomoris módra

Iskolánk számára a februári hónap a rendezvények időszaka volt. Házigazdái lehettünk különböző kerületi versenyeknek. A nyelvújító Kazinczy Ferencre emlékeztünk a Szépkiejtési versenyen. Remekművek születtek a kerületi rajzversenyünkön is az ember és természet témakörben, valamint elméjüket pallérozhatták a kerület legjobb sakkozói a Diákolimpia csapatversenyen. Örömmel tettünk eleget vendéglátói szerepünknek, és erre a jövőben is bármikor szívesen vállalkozunk, hiszen a vendégek részéről is pozitív visszajelzést kaptunk.

A szervezők

 


Akikre büszkék vagyunk…

Országos és kerületi versenyek

Jónap Tibor (1.a) az Országos Keiko Kupa kölyök-aikidó versenyen I. helyezést ért el.

Szabó Gergely (1.a) az Országos Keiko Kupa kölyök-aikidó versenyen III. helyezést ért el.

Nazzicone Roberta (6.a) az Országos Angol levelező versenyen az első félévben Arany fokozatot nyert.

Kocsis Fanny (5.b) a Kerületi Német versmondó versenyen I. helyezést ért el.

Barna Krisztián (5.b) a Kerületi Szépkiejtési versenyen IV. helyezést ért el.

Koritár Eszter (8.a) a Kerületi Angol szóbeli szaktárgyi versenyen V. helyezést ért el.

A kerületi Matematika alapműveleti versenyen a 7. osztályosok között (27 főből)

III. hely Ye Liang Lai (7.b)

VI. hely  Király Krisztina (7.a)

XI. hely  Börczi Dániel (7.a)

A LOGO területi versenyre tovább jutott:

Hegyi Zsolt (4.b)

Kocsis Fanny (5.b)

Török Dániel (6.a)

Kerületi Sakk Diákolimpia csapatverseny

1-2. kcs. Lány I. hely: Nagy Nóra, Mátrai Izabella, Mátrai Eszter, Hankó Melinda (4.a)

            Fiú IV. hely: Kocsis Bertalan, Hegyi Zsolt, Weller Norbert (4.b)

3-4. kcs. Lány III.hely: Ispánky Nikolett, Király Krisztina (7.a)

                Fiú III. hely: Antonin Róbert (6.a), Czire Zsolt (6.b), Volosin György (7.a)

Kerületi rajzverseny

III. hely Rácz kitti Vivien (7.a)

VII. hely Kutvölgyi Noémi (7.a)

XI. hely  Király Krisztina (7.a)

Kerüeti versmondó verseny

3-4. évfolyam

VI. hely  Kutvölgyi Laura (3.c)

1-2. évfolyam

VII. hely Ladányi Dorottya (1.a)

Iskolai versenyek

Iskolai szépkiejtési verseny

5-6. évfolyam

I. hely    Barna Krisztián (5.b)

II. hely   Réthy Renáta (5.b)

III. hely Péter Boglárka (5.a)

7-8. évfolyam

I. hely    Elter Nikolett (8.b)

II. hely   Bordás Bernadett (7.b)

III. hely Görbe Viktória (7.b)

Iskolai versmondó verseny

1-2. évfolyam

I. hely    Ladányi Dorottya (1.a)

II. hely   Balla Viktória (2.o)

III. hely Németh Róbert (1.b)

3-4. évfolyam

I. hely    Kutvölgyi Laura (3.o)

II. hely   Vígh Viktória (4.b)

III. hely Mátrai Eszter (4.a)

            Pfeiffer Mercédesz (4.a)

Népdaléneklési verseny

I. hely    Kutvölgyi Laura (3.c)

II. hely   Helmeczi Boglárka (4.a)

            Pfeiffer Mercédesz (4.a)

III. hely Bende Márton (3.o)

 

 

Pénztörténeti Kiállításon jártunk

Február közepén az 5.b osztály elsőként tekinthette meg a Magyar Nemzeti Bankban látható Pénztörténeti Kiállítást. Örömteli élménybeszámolóik után az 5.a és a 6.a osztály is kíváncsian útnak indult.

Interaktív számítógépes program segítségével tesztfeladat kitöltésére került sor a kiállított tárgyakból. Három jó válasz esetén a válaszadó, hasonmásával ellátott „fabatkát” kapott nyomtatva. Mérlegre állva mindenki megtudhatta magáról azt, ha ő maga aranyból lenne, menyit érne. Nagy élmény volt minden résztvevő diáknak ez a kiállítás, és ezúton ajánljuk mindenkinek.

Balogh Krisztián bácsi

 

 

Kirándulás a Pilisben

Február 4-én már a nyolcadik „pontos túránkat” teljesítettük 22 természetjárást kedvelő diákkal és 2 lelkes szülővel. Köszönjük a segítséget Czakó Juliannának és Bende Bélának. A túra Piliscsabáról indult a Vörös-hegy (370m) meghódítására. Míg a városban már elolvadt a hó, a Zajnát hegyekben hóborította erdei utakon kirándulhattunk. Így többször előfordult, hogy egymást segítve haladtunk az emelkedőkön felfelé a célhoz. Hógolyózni nem nagyon lehetett, de az erdei út csúszkálásra kiválóan alkalmas volt. A turistaúton néhol, csak egysoros oszlopban haladhattunk. Mivel szép időnk volt, a nap is sütött, a csúcson állva gyönyörködtünk a kilátásban. Testileg és lelkileg felfrissülve értünk vissza a városba.

                        Erika néni és Márta néni

 

 

Drámaóra a Marczibányi téri Művelődési Központban

Ismét drámafoglalkozáson jártunk a Kávánál. Az előadás címe Gilgames volt. A darab izgalmas, lebilincselő, néhol egészen félelmetesnek tűnt. Kipróbálhattuk saját színészi képességeinket, és a történetet is tovább szőhettük. A színészekkel ismét jól összebarátkoztunk, és már előre várjuk, hogy újra találkozhassunk. Annak is külön örülünk, hogy ötödik osztályban mi már mindent tudni fogunk a sumérok eposzáról.

                                Ildi néni,Zsuzsa néni és a 4.a osztály

 

 

Márciusi Eseménynaptár

Március 1., szerda

SZMK értekezlet 1630 - tól

Március 6., hétfő

Iskolai vers- és prózamondó verseny (5-8. évf.)

Március 8., szerda

Nőnap

Március 9., csütörtök

Nyílt nap a jövendő elsősöknek (délelőtt)

és szülői tájékoztató 1700 órától

Március 11. szombat

Kirándulás Gödöllőre a túraszakkörrel

Március 14., kedd

Megemlékezés nemzeti ünnepünkről (ünneplő)

(1200 órától haza lehet menni)

12 órás focibajnokság (1200-2400 óráig)

Március 18., szombat

Tanítási nap (800-1100 óráig)

Március 21., kedd

Kerületi vers- és prózamondó verseny (5-8. évf.)

TOMORI-KUPA ovisoknak

Március 23., csütörtök

Háromnegyedévi értesítők kiosztása

Március 25., szombat

Iskolahívogató (1000 – 1300 óráig)

Március 27., hétfő

Fogadóóra (1730 - tól)

Március 30., csütörtök

Szlovák látogatók: bemutató órák